Rekordtermés

Rieder Gábor

Ha az egymást követő árrekordokat nézzük, nem lehet vita: a műkereskedelem virágkorát éljük. Legalábbis a tengerentúlon, bár az európai központok (főleg London) is igyekeznek felzárkózni New York mögé. Az Artprice 2006-os jelentése szerint a nemzetközi műtárgypiac egy esztendő alatt 25 százalékos növekedést produkált (lásd: www.artprice.com), főleg a festészetnek köszönhetően, ami az aukciós eladások háromnegyedét teszi ki. És persze az Egyesült Államoknak köszönhetően, ahol az árverési tételek közel fele eladásra kerül. A rekordárakért a versenybe pár éve beszállt amerikai pénzemberek is felelősek (például az idén sokat emlegetett hedge fund milliárdosok), akik hol úri passzióból, hol befektetési szándékból hajtják fel az árakat – sohasem látott mértékben. Nem csoda tehát, ha a továbbiakban felsorolt rekordösszegek szinte kivétel nélkül az elmúlt egy-két évben születtek meg. Ráadásul a konjunktúrának nincs vége, az amerikai ingatlanpiac nyári megingása – úgy tűnik – nem veszi el a nagybefektetők étvágyát. A virágzás folytatódik...

Magánvásárlások
 

Jackson Pollock: No. 5, 1948, 1948, zománc, alumínium, farostlemez, 244×122 cm, magántulajdon

140 millió $
A legdrágább művek magáneladások során – dörzsölt galériások közvetítésével – cserélnek gazdát. A gond csak az velük, hogy a tulajdonosok sokszor nem kötik a közvélemény orrára, mit és mennyiért vásároltak. A magáneladásokról csak a jól értesültek szakmai pletykáiból hallhatunk. A hollywoodi filmmogul, David Geffen – a New York Times szerint – 2006 novemberében kemény 140 millió amerikai dollárért adta el Pollock hatalmas festményét David Martineznek. Az üzlet megvalósításában a Sotheby’s befolyásos főárverezője, Tobias Meyer működött közre. A mexikói származású Martinez nem erősítette meg, a művészeti sajtó mégis biztosra veszi a vásárlás tényét. Jackson Pollock hatalmas absztrakt expresszionista festménye az amerikai kortárs művészet határozott túlsúlyát jelzi a nemzetközi műtárgypiacon. (Az Artprice szerint az USA-ban tavaly már 32 százalékkal magasabbak voltak az árak, mint az 1990-es spekulációs műkereskedelmi lufi idején. A nemzetközi összforgalom viszont még 5 százalékkal elmarad az összeomlás előtti csúcstól.)
 

Willem de Kooning: Nő III, 1952–53, olaj, vászon, 171×121 cm, magántulajdon

137,5 millió $
A New York-i Iskola ott van a második világháború utáni művészek kereskedelmi élcsapatában. Willem de Kooning brutális női portréját David Geffentől az egyik legnevesebb hedge fund-igazgató, Steven Cohen vásárolta meg 2006 novemberében. A 137,5 milliós üzletben a híres manhattani műkereskedő, Larry Gagosian működött közre. A festmény az utolsó még nem múzeumi gyűjteményben őrzött darabja De Kooning nagy Nő sorozatának.

 

 

Gustav Klimt: Adele Bloch-Bauer I., 1907, olaj, ezüst, arany, vászon, 138×138 cm, Neue Galerie, New York

135 millió $
Egy bécsi zsidó cukorgyáros, Ferdinand Bloch-Bauer amerikai leszármazottai restitúciós per útján szerezték vissza a múzeumi tulajdonban lévő festményt. A művet a világhírű Estée Lauder kozmetikai cég örököse, Ronald Lauder vásárolta meg a német kultúra terjesztésére létrejött, általa felügyelt Neue Galerie számára 2006-ban. Lauder 135 millió dollárt fizetett ki a dekoratív szecesszió egész fegyvertárát felvonultató Klimt-festményért. Az osztrák művészet New Yorkban a mennyekbe ment: a sznob amerikaiak szinte megostromolták a művet közszemlére tevő Neue Galerie-t. (A pernek köszönhetően további négy Klimt-festmény vándorolt át az Egyesült Államokba. A zsidó restitúciós perek fontos nyersanyagot szolgáltatnak a műkereskedelem számára.)

 

 

Damien Hirst: Isten szerelmére, 2007, platina, gyémántok, emberi fog, magántulajdon

100 millió $
A valódi kortárs művészek (vagyis nemcsak a nemzetközi műkereskedelem nagyvonalú „háború utáni” kategóriájába eső, hanem a valóban élő és dolgozó alkotók) között Damien Hirst viszi el a pálmát. A fiatal brit művészgeneráció (yBa) szupersztárja, a milliomos műgyűjtő és botrányos pénzcsináló idén nyáron egy új kiállítással rukkolt elő a londoni White Cube Galériában. A tárlat fő szenzációját egy 18. századi férfi koponyája nyomán öntött platinaszobor, az Isten szerelmére jelentette. A 8601 darab gyémánttal feldíszített „koronaékszer” kisebb várakozás után végül 50 millió fontért (100 millió dollárért) talált gazdára. „Csak az életet akarom ünnepelni – mondta bizarr alkotásáról a művész – a pokol és a halál emlegetésével. Hogy lehetne erről ügyesebben beszélni, mint hogy vesszük a halál fő jelképét és beborítjuk a fényűzés, a vágy és a dekadencia fő jelképével?” A művész szerint az ékszerészek által – utasításai alapján – elkészített koponyát egy befektetési csoport vette meg, nyilvánvaló üzleti szándékkel. A sajtó képviselői többször cáfolták a vásárlás tényét, de Hirst állítja, hogy már megkapta a mesés összeget.

 

 

Jasper Johns: Rossz kezdet, 1959, olaj, vászon, 171×137, magántulajdon

80 millió $
A nyolcvanadik életéve felé közeledő Jasper Johns még élő művésznek számít, bár életművéből inkább a legendás ötvenes-hatvanas évekbeli neodadaista alkotások fogynak. Legalábbis rekordáron. A több nagy tranzakcióból ismerős hollywoodi David Geffen ezt a sablonfeliratokkal ellátott, absztrakt Jasper Johns-festményt is 2006 telén adta el, a hedge fund-igazgató Kenneth Griffinnek, 80 millió dollárért. Hirst kérdőjeles koponyája előtt Jasper Johns vezette a kortárs élő művészek rekordnévsorát.

 

Aukciós vásárlások
 

 

Pablo Picasso: Fiú pipával, 1905, olaj, vászon, 100×81 cm, magántulajdon

104,1 millió $
A magánüzleteknél sokkal követhetőbbek az aukciósházak rekordárai. Kevéssel a magáneladások mögött, a százmillió dolláros szint környékén, az árverések legdrágábbja, a modern művészet ikonikus zsenije, Pablo Picasso árválkodik. A csúcsleütéseket inkább nevének köszönheti, mint kalapács alá kerülő művei valódi kvalitásának. Ez magyarázza, hogy miért lehet évek óta listavezető a Fiú pipával című 1905-ös alkotása. A rózsaszín korszakhoz köthető művet a katalán festő nem sokkal azután készítette, hogy berendezkedett a párizsi Montmartre-on. A dekadens századfordulós bánatot sugárzó, finom festményért 104,1 millió dollárt fizetett egy ismeretlen licitáló 2004. május 5-én, a Sotheby’s New York-i árverésén. (Picasso az Artprice listáját is vezeti, tavaly kis híján 340 millió dollárt fizettek ki alkotásaiért a világ árverésein. Ez több mint 2000 művet jelent!)

 

 

Pablo Picasso: Dora Maar macskával, 1941, olaj, vászon, 130×97 cm, magántulajdon

95,2 millió $
Az árverezőházak árlistáján a második hely is Picassóé. A Sotheby’s 2006. május 3-án adott túl Dora Maar 1941-es portréján. A Picasso szomorú szeretőjéről készített kései kubista arcképért 95,2 millió dollárt fizette ki egy ismeretlen orosz üzletember.

 

 

Gustav Klimt: Adele Bloch-Bauer II., 1912, olaj, vászon, 190×120 cm, magántulajdon

87,9 millió $
Senki másnak nem sikerült ez a bravúr, mint a bécsi zsidó cukorgyáros szépséges feleségének, Adele Bloch-Bauernek: két arcképe is az élmezőnyben végzett. Persze az érdem inkább a festőé, Gustav Klimté és a restitúciós perek Los Angeles-i szakértőjéé, Randol Schoenbergé. Az előbbi a bőkezű mecénás, Bloch-Bauer gyáros megbízásából festette meg a feleség portréit, az utóbbi pedig a végrendeletileg az osztrák államnak ígért, de végül a nácik által eltulajdonított művek visszaperlését intézte. Az oldott, késő szecessziós olajfestmény 87,9 millió dollárért kelt el a Christie’s New York-i árverezőházában 2006. november 7-én.

 

 

Peter Paul Rubens: Betlehemi gyerekgyilkosság, 1609–11, olaj, tábla, 142×182 cm, magántulajdon

76,7 millió $
A mohó étvágyú műkereskedelem számára ma már egyre inkább a kortárs művészet jelenti a nagy üzletet. Bár a modernek is jól tartják korábban megszerzett pozícióikat, a végtelen utánpótlás és az árak manipulálhatósága miatt a galeristák inkább a kortársakat futtatják. Raffaello egy gyönyörű arcképéért idén nyáron mindössze 18,5 millió fontot adtak Londonban! Jól jellemzi ezt a furcsa helyzetet, hogy az impresszionisták előtti klasszikus mesterek közül egyedül Rubens jutott be az aukciók élmezőnyébe. A nem éppen vevőcsalogató biblikus csecsemőgyilkosságot ábrázoló, nagyméretű, 17. századi festményért a leggazdagabb kanadai milliomos, Kenneth Thomson adott 49,5 millió fontot 2002. július 10-én a Sotheby’s londoni aukcióján. (Az akkori árfolyamon számolva jön ki a 76,7 millió amerikai dollár.) A barokk remekmű – nagyvonalú kölcsönként – azóta a londoni National Galleryt díszíti.

 

72,8 millió $
A második világháború utáni, főként amerikai festők csillagászati árakat érnek el a tengerentúli árveréseken is, nemcsak a magáneladásoknál. Az absztrakt expresszionizmus misztikus ágát képviselő festő, Mark Rothko egyik óriási festménye tartja a kortárs aukciós csúcsot. 2007. május 15-én a New York-i Sotheby’snél került kalapács alá a Fehér középpont című mű. Új tulajdonosa 72,8 millió dollárt fizetett ki érte, korábbi tulajdonosa, David Rockefeller csak annyit jegyzett meg: „Jó volt vele együtt élni 47 évig. Rossz volt látni, amikor elkelt, de remélem, az új tulajdonosa szeretni fogja annyira, amennyire én.” A neves olajmágnás-család leszármazottja 1960-ban mindössze 10 000 dollárért vásárolta meg a festményt a MOMA első főkurátora, Dorothy Miller tanácsára. A kortárs művészet bizony nem rossz hosszú távú befektetés...
(Mark Rothko: Fehér középpont (sárga, rózsaszín és levendula vörösön), 1950, olaj, vászon, 205,8×141 cm, magántulajdon)


Fotó

3,3 millió $
A dinamikusan fejlődő fotográfiai piacon egyaránt jól fogynak az úttörő modernisták és a kortárs alkotók. Most éppen a düsseldorfi iskolához köthető Andreas Gursky áll az élen. Az ipari társadalmat dokumentáló, hatalmas méretű, színes fényképek készítője 99 cent című felvételével tört az élre. Az akciós áruházi polcokat ábrázoló fotográfiáért 1,7 millió fontot adtak február 7-én a londoni Sotheby’snél.
(Andreas Gursky: 99 cent (diptichon), 2001, print, 206×341 cm, magántulajdon)
 

Fej fej mellett - Magyarország

230 és 220 millió forint
A magyar színtér eredményei össze se hasonlíthatók a nemzetközi műtárgypiac pénzforgalmával. A hazai árverések között Csontváry festménye vezet 230 millió forinttal. A kép a „napút festőjének” egy régóta keresett, csak fekete-fehér reprodukcióról ismert romantikus, korai remekműve. Az árverezőház jutalékával együtt 276 millióért elkelt kép Kieselbach Tamásnál talált gazdára 2006 decemberében.
(Csontváry Kosztka Tivadar: A szerelmesek találkozása (Randevú), 1902 k., olaj, vászon, 69,2×54,2 cm, magántulajdon)
Jelenleg a második helyezett a nagy rivális, Virág Judit aukciósháza. Évekig a náluk értékesített Munkácsy-festmények vezették a hazai képeladások listáját. Munkácsy impresszionizmussal kacérkodó alföldi tájképét 220 millió forintért ütötték le 2003-ban.
(Munkácsy Mihály: Poros út I., olaj, fa, 77×117,5 cm)


Artmagazin 2007/6. 6-9.o.