Artmagazin 2008/1.

INTRO

Idei első számunk a 25. megjelent Artmagazin, de ezt csak nagyon visszafogottan
jegyezzük meg, minden ünneplés vagy jubileumi eufória nélkül. Azért egy kis számvetésre mindenképpen készteti szerkesztőségünket ez a szám, éppen ezért
szeretnénk köszönetet mondani elsősorban előfizetőinknek és azoknak az olvasóknak akik rendületlenül vásárolják kéthavonta a lapot. Köszönjük hirdetőink bizalmát is – talán mondanunk sem kell, hogy az Artmagazin nem jöhetne létre, ha ők nincsenek.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatása is visszaigazolást jelent, talán sikerült bebizonyítanunk, hogy komoly embereknek
sem csak a szép képek miatt érdemes forgatni az Artmagazint, hanem főleg a
szerzőink miatt, akik szórakoztatóan osztják meg gondolataikat fő támogatónkkal
– az olvasóval, akiből egyre többel dicsekedhetünk, és akiket arra kérünk, osszák meg velünk véleményüket az újságról, írják meg észrevételeiket, kívánságaikat, kedvenc szerzőik neveit, vagy témákat, amiről szívesen olvasnának. Mi pedig igyekszünk a következő 25 számban is mindenben megfelelni
az elvárásaiknak és megőrizni azt az érdeklődést, amit eddig is mutattak irántunk. Tehát várjuk a leveleket az info@artmagazin.hu-ra, vagy a szerkesztőség mindenkori postacímére. Éljen az interaktív lapszerkesztés!



TARTALOM:

REFLEX
Révész Emese: Stílusgyakorlatok – Vaszary János kiállításáról
Műkincsek háztűznézőben – az Iparművészeti Múzeum új kiállítása
A Reneszánsz Év képzőművészeti programjai
Könyvajánló: A Medici Bank
Fáy Miklós: Firenze a mellényzsebben
KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
Fáy Miklós: Igazságot Guido Reninek!
KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ
Muladi Brigitta: Közös emlékek képei – Luc Tuymans-retrospektív Műcsarnok
Nóra jelenti
Iványi Brigitta: Mi a szent szar? Tabugyanú – Wim 47 Bécsi tér
Földes András: Ez felháborító! – Artur Žmijewski videói a Trafó Galériában
Dékei Kriszta: Hozott anyagból – Lumú: Fókuszban a gyűjtemény
Kürti Emese: Végre nekünk is van valamink – Bukta Imre kiállítása Debrecenben,
a MODEM-ben
Hernádi Miklós: Az Antal-Lusztig-gyűjtemény Ámos-kiállítása a MODEM-ben
Elfelejtett életművek: Iványi Brigitta: Kovásznai György I. – Kovásznai és dr. Végh felolvasószínháza a 60-as években
ARTANZIX
Szemethy Orsi: Borzalmak kis keltetőgépe – gondolatok Nyári István munkáiról és
A szökött múzsa
Fazonigazítás avagy az eredetivé tett hamisság
GUTENBERG-GALAXIS
Rieder Gábor: Az újraértelmezett Moholy-Nagy
Böröczfy Virág: Formabontó monográfia – Szilágyi Sándor neoavantgárd tendenciákat bemutató fotótörténeti könyvéről
Kovács Zoltán: Letűnt idők néma tanúja avagy kapu a múltba – Pierre Gerard Philipp Colin egy ismeretlen festményéről